A kezdet

Milliószor gondolkodtam már azon, hogy Blog írásba kezdek. Főként az elmúlt 2-3 évben, mióta megszületett 3-ka, majd nagy meglepetésünkre 4-ke. Sokszor megesik, saját mindennapjaimmal, élményeimmel kapcsolatban, vagy olvasok valamit az interneten és elmondanám valakinek a véleményem. Ahhoz viszont elég szégyenlős vagyok (meg időm sincs tengernyi), hogy elkezdjek kommentelni, vagy aktívan követni oldalakat. Csak úgy anyukásan amikor épp van 2 lehelletnyi időm, kikapcsolódásként kezembe kapom a telefont, és a facebookon sodródva, ha valami felkelti a figyelmem elolvasom.....ha épp nem jár le a mosógép, nem ég oda a kaja, 3-ka a szobatisztasággal küszködve már félig bepisilve rohanva keresi a bilit, amit 4-ke arrébb vitt mert épp olyan kedve volt, 1-ke épp 2-két cukkolja, vagy valamelyik épp anyaaaaaaaaa csata kiáltással (vagy mind a 4), nem tépí a ruhámat. Szóval igen már egy cikk elolvasása is igen hosszadalmas folyamat. Na de amikor sikerül a végére érni, néha megfogan a fejemben 1-1 magvas gondolat, amit úgy megosztanék valakivel. Nem is biztos,hogy a nagyvilággal, csak úgy menteném a merevlemezre, hogy majd kb. 20 év múlva amikor remélhetőleg szintet lépek, és anyai mivoltomat, lecseréli valamelyik gyermekem nagyanyai létre, akkor segíteni tudjak az elején. Akár tanáccsal, akár a kezébe nyomva ezt a blogot, mondván nesze olvasd én annó, hogy éreztem magam, és mi vár rád. Vagy szimplán,hogy magamat emlékeztessen ne baszogasd azt a szerencsétlent lesz annak elég baja. Bevallom gyerekkoromban is írtam naplót, valahol a padláson még meg is vannak a maradványok. Volt is alkalom, hogy beleolvastam, és hát volt röhögés, mosolygás rendesen. Néha fogtam is a fejem, hogy atya úristen milyen KIS problémáim, lelki válságaim voltak. Ugyanakkor mélyebben bele gondolva szerencsére, tényleg emlékeztet milyen volt tinédzsernek lenni, harcolni a szabadságért, meg tapasztalni a hormonok túl tengését, küzdeni a szülőkkel. Ebben az is segít, hogy a családban akad olyan most kamaszodó fiatal, akivel jóban vagyunk, és megértően tudok a gondjaival kapcsolatban hallgatni, esetleg tanácsot adni. Remélem ennyire, bölcs és megértő leszek majd ha 1-ke,2-ke,3-ka és 4-ke is ebbe a korba ér. Szóval ki tudja lehet ez a blog is megéri majd azt a kort, hogy értelmét láttam megírni. Maximum tényleg kiemelek 1-2 bejegyzést amivel emlékeztetem majd magamat arra, mivel ne kergessem az őrületbe a gyermekeimet amikor, már mi kicsit idősebbek, nehézkesebbek leszünk, és elfelejtjük milyen volt ezt az időszakot megélni.
Hogy miért számokban beszélek. Mert habár nem azért írom ezt a blogot, hogy minél többen elolvassák, és hirdessem az igét: lássátok én milyen eszes vagyok, és kövessetek. Azért ha netán még is lesz egy két kósza lélek aki veszi a fáradtságot,hogy elolvassa, azok előtt megtartsam az anonimitásom, védve az én kis családom.
Mára azt hiszem ennyi a mondandóm, megpróbálok következő bejegyzésre elő bányászni a megannyi világrengető gondolataimból összeszedni párat, ami a gyerekneveléssel, a párkapcsolattal, munkával, és a szülőkkel illetve velük együtt élésről eszembe jut. Amiket már jó ideje papírra....képernyőre akartam vetni.